Covid-19 kutatások
Safe Laser a COVID elleni küzdelemben
hogyan segíthet a készülék
A lágylézer terápiát évtizedek óta használják különböző vírusos megbetegedések tüneteinek gyógyítására. Szakembereink 2020 február óta kutatják a lézer esetleges pozitív hatásait a Covid-19 koronavírus által okozott betegségre. A témában számos nemzetközi kutatás zajlik jelenleg és a Safe Laser csapata is összeállította a terápiás tapasztalatai alapján a saját kutatási teóriáját, illetve protokollját. Ennek az oldalnak a célja, hogy bemutassuk az ismert hatásmechanizmusokat és elérhetővé tegyük a tudományosan megalapozott ismereteket, kutatásokat, publikációkat.
Hatásmechanizmus - Safe Laser kutatás
A szervezetünkben a vörösvérsejtek szállítják az oxigént a tüdőből a szerveinkhez. Ez annak köszönhető, hogy a vörösvérsejtekben lévő hemoglobinban található porfirin vegyület tartalmaz egy vas iont (Fe2+), amihez az oxigén kötődik. Ezt hívjuk hem-nek, ami a vér vörös színét adja.
A koronavírus többek közt ezt az oxigénszállító mechanizmust támadja, így alakul ki a betegeknél az egyre súlyosabb oxigénhiányos állapot, mely a kritikus szervek leállásához is vezethet.
A Covid-19 vírus az ORF8 és felületi glikoproteinek segítségével hozzá tud csatlakozni a porfirinhez. [2]
Ezzel egyidőben a vírus felületén lévő további proteinek (ORF1ab, ORF10, ORF3a) leválasztják a vas iont, ezzel megszüntetik az adott hem oxigénszállító képességét.
Ennek a folyamatnak több káros hatása van a szervezetre:
1. Egyre több hemoglobin veszíti el az oxigén és széndioxid szállító képességét, amely pl. a tüdőszövetekben extrém gyulladást eredményez, mivel drasztikusan lecsökken az oxigén-széndioxid cserélő képessége a szöveteknek. Ez a tüdőgyulladás a vér csökkenő oxigénszállító képességével együtt kritikus oxigénhiányhoz vezethet a szervezetben , melyen a lélegeztetés is csak korlátozottan tud segíteni.
2. A leválasztott vas ion (Fe2+) erősen reaktív és oxidatív károsodást okoz a szövetekben . Kis mennyiségben a szervezet ezt kordában tudja tartani, de a Covid-19 által elszabadított extrém mennyiségű vas ion, oxidatív stresszt okoz a tüdőszövetekben, ami további gyulladáshoz és kiterjedt szövetkárosodáshoz vezet. Az ismert tüdőgyulladással ellentétben, a Covid-19 által okozott gyulladás általában mindkét tüdőlebenyt egyszerre érinti.
Ez azt jelenti, ha a páciens szervezete nem győzi le a vírust, mielőtt elkezdene jelentősen csökkenni a vér-oxigénszint, súlyos oxigénhiányos állapot léphet fel, amely az esetleges alapbetegséggel érintett szervek károsodásához, leállásához vezethet.
Hogyan segít a készülék?
Több mint 70 éve ismert a tudomány számára, hogy a szervezetünkben többfajta fényérzékeny molekula, részecske található. A porphyrin az egyik legfontosabb fényérzékeny vegyület, mely szerepet játszik az oxigén, széndioxid szállításában. A porphyrint hatékonyan lehet gerjeszteni lézerrel. Megfelelő energia közlés esetén a gerjesztett porphyrin felbontja a kapcsolatát a Covid-19 vírus ORF8 felületi proteinjével, ami így leválik a porphyrinről. A porphyrin ismét meg tudja kötni a szabad vas ionokat, ezért az adott HEM (és hemoglobin) újra képes lesz az oxigén és széndioxid szállítására. Javul a véroxigén szint, így a szervezet oxigén ellátása, továbbá csökken a tüdőszövetekben felhalmozódott gyulladást kiváltó széndioxid mennyisége.
A kutatás rövid összefoglalója
szervezetre gyakorolt hatásai
A globális COVID-19 járvány 1-5- os % halálozási arányát valószínűleg az akut légzési distressz szindróma (ARDS) és a citokin vihar okozza. Az intubációt igénylő betegek jelentős része a lélegeztető gépek rendelkezésre állása, és a legjobb ellátás ellenére sem győzik le a betegséget. A kutatók világszerte gyulladáscsökkentő gyógyszereket keresnek abban a reményben, hogy gyógyírt találnak a COVID-19-re. A lágylézeres terápiának (LLLT) erős, gyulladáscsökkentő hatása van, amelyet metaanalízisek is igazolnak, így egy lehetséges terápia ARDS számára. Az LLLT-t évtizedek óta világszerte használják orvosok, gyógytornászok, ápolók fájdalomcsillapításra, sebgyógyulásra és egyéb egészségügyi panaszokra. Ezenkívül az állatgyógyászatban légúti betegségek, például tüdőgyulladás esetén is alkalmazzák. Alacsony energiaintenzitású lézerfényt visznek fel a bőr felszínére helyi és szisztémás hatások előidézése érdekében. A klinikai tapasztalatok, a szakértők által áttekintett tanulmányok, valamint az állatokon végzett vizsgálatok laboratóriumi adatai alapján az LLLT több szinten csillapítja a citokin-vihart, és csökkenti a fő gyulladásos metabolitokat. Az LLLT biztonságos, hatékony, nem költséges, mellékhatások nélküli, amely kombinálható az ARDS hagyományos kezelésével. Összefoglaljuk az LLLT tüdőgyulladásra gyakorolt hatásait, és biztosítjuk a protokollt az orvosi kezelésre szoruló COVID-19 betegeknél.
Az LLLT a hagyományos orvosi terápiával kombinálva megakadályozhatja a COVID-19 progresszióját, minimalizálja a lélegeztető gépen szükséges idő hosszát, javíthatja a gyógyulási folyamatot és lerövidítheti a gyógyulási időt.
Melyik készüléket válasszam?
Safe Laser SL1800
Fénye akár 10 cm mélységben is érvényesül, így használható mozgásszervi betegségek terápiájában, ahol fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő hatása van, így gyorsítja az izmok gyógyulását.
1.299.000 Ft
Safe Laser SL580 Duo
A Safe Laser® 580 Duo készülék kétféle lézerfényt bocsát ki: Kék (450 nm) lézer - 80mW Infra (808 nm) lézer - 500mW Az infra (808nm) lézerek fénye szemmel alig érzékelhető, döntően a kék lézerfény látható a bekapcsolt készüléknél.
590.000 Ft
Safe Laser SL500
Gyorsítja, illetve beindítja a szervezet gyógyulási folyamatait (biostimuláció) fájdalomcsillapító, gyulladás és duzzanat csökkentő hatás vér- és nyirokkeringés javító hatás serkenti a sérült idegek regenerációját.
479.000 Ft